UB, vagyis Ultra Balaton. Ez az az őrület, amikor emberek körbefutják a Balatont. Van, aki egyedül, párban, trióban és van aki tizenharmad magával.
Az UB volt az a verseny, ami mindig jó ötletnek tűnt, de sose akart összejönni. Először 2017-ben indultam volna, de sérülés miatt ki kellett hagynom. Aztán a következő néhány évben meg mindig akkor volt, mikor a gyereknek volt a szülinapja. Végül tavaly sikerült egy 10 fős csapattal lefutnom és túlzás nélkül mondhatom, hogy életem egyik legrosszabb versenye volt. Szó szerint az életemért küzdöttem azon a 16-17 kilométeren. El is határoztam, hogy soha többet nem indulok ezen a versenyen. Na persze! Barátnőm már tavaly mondta a nevezésnél, hogy ha tudok üljek le és nevezzek, de annyira nem érdekelt, hogy el is felejtettem. Aztán szólt, hogy van egy csapat, mondtam szuper, sok sikert kívánok. Kérdezte: Tuti? Mondtam: Tuti. Aztán márciusban jött a kérdés, biztos nem szeretnél jönni? Kérdeztem, miért? Mert valaki nem ér rá és nincs meg a 10 fő. Akkor már tudtam, hogy elvesztem. Mondtam, hogy jó, akkor megyek.
- De körbe megyünk! - mondta barátnőm.
- Oké! - mondtam. Mintha tudtam volna, hogy mibe is vágtam bele.
Aztán ahogy közeledett a verseny időpontja elkezdtem magamba nyekeregni. Merthogy simán nagy arccal bevállaltam a 20 km-t, de egyszerre mostanában max 7-et futottam. Aztán azt is bevállaltam, hogy 3 idegen emberrel alszom együtt, akik közül egy pasik két nő. Tisztára mint a táborokban! A verseny előtt 2 héttel ketten is lesérültek a csapatból, így átvettem még 4,5 km-t. És kitaláltam, hogy viszem a bringát is és éjszaka azzal kísérem barátnőméket. A verseny hetében nem tudom milyen indíttatásból úgy döntöttem, hogy elmegyek futni az esőben. Ezt megfejeltem, hogy mezítláb rohangáltam a fűben a Margit szigeten. Hazafelé még gondoltam is, hogy lehet nem volt jó ötlet. Aztán másnak kiderült, hogy tényleg ne volt jó ötlet, mert 38 fokos lázam lett és itthon feküdtem és mozdulni se tudtam. Itthon fekve azon töprengtem, hogy ezt most ügyesen megcsináltam magamnak, de ez nem az a verseny, amit az utolsó pillanatban le lehet mondani. Úgyhogy minden erőmet összeszedtem, még az angyal kommunikációt is bevettem. Így sikerült valahogy péntekre embert varázsolnom magamból. Még nem voltam 100-as, de alakultam. Pénteken megvolt a tésztaparty, lassan kezdett megérkezni az igazi UB érzés. Éjszaka nem sokat aludtam. Nem azért, mert egy vadidegen emberrel kellett együtt aludnom! Egyszerűen nem ment. De volt rajtam valami hihetetlen nyugalom, hogy nem baj ha nem alszom, csak pihenjek. Reggel 6kor kipattantak a szemeim. Szombat reggelre sikerült teljesen összeszednem magam. Nyoma se volt a csütörtöki láznak. Kicsit folyt az orrom, de ennyi. Reggeli, majd irány a verseny központ. Na ott már kezdtem érezni a bugit a lábomba. 08:33-kor sikerült is elrajtolnunk. Nagyon izgultam. Az első barátnőm volt, én voltam a harmadik. Azt tudtam, hogy első részt simán lefutom, de az nem volt meg fejben, hogy a másodikat és a harmadikat, hogyan fogom, hiszen még sose csináltam ilyet. Aggódtam az idő miatt is, mert megadtam 6:40-es időt, de az utolsó futásaim alatt inkább 7-es átlaggal sikerült futnom. Szóval volt kínom rendesen. Közben át a váltópontra, nyilván ki nem talált oda elsőre? Bizony! Mi. Barátnőm befutott a váltópontjára, örömködtünk, hogy juhuuu, már egy megvan, de ugye a következőt én váltottam. Átértünk a következő váltópontra és én már totál kész voltam. Megérkezett a lány, leváltottam és uccu. 6:40. Ugye? Tartani kéne. De meleg van! Basszus! Rövid nadrágot kellett volna felvennem! Gyorsan futok. Jaj, ne elfutom az elejét! Most meg lassan futok, így meg nem lesz meg az idő. Basszus, de meleg van! Hoppá, emelkedő! Hogy mi a f@sz????? Ebbe még egy szelfi is belefért amúgy, amit elküldtem a csoportnak, hogy kicsit sajnáljanak. Emelkedő megvan, de basszus ez tovább emelkedik! Neeee! Még mindig meleg van! Minek vettem sport szárat? Nincs vizem, szomjas vagyok! Kéne víz! De nincs poharam. Qrva zöld verseny! Jéééé! Ott egy kút! Megmenekültem! Túl gyorsan futok még mindig! Nembaj, már mindjárt ott vagyok! Éééés befutottam. Szuper! Egy megvan! De hogy lesz ebből még egyszer ennyi és harmadjára még egy kicsi? Nézzük, hogy ment: 6:19! Azta,de jó vagyok! Itt is örömködtünk, fotó a Balaton parton aztán nyomás tovább, mert mindjárt beérkeznek a váltópontra. A badacsonytomaji váltást elrontottuk és szegény srác ott várt a csapatra! A keszthelyi váltópont jó volt, sokat hülyéskedtünk, fotózkodtunk és begyűjtöttünk mindent is, amit csak lehetett. Mire ráfordultunk a déli partra már éreztem, hogy kezdek fáradni, pedig még de messze volt a vége. Jó lett volna a következő futás előtt pihenni egyet, de nem ment, így picit fáradtan indultam el Fonyódligetről. Fuh, de hosszú lesz. Fáradt vagyok. Gyorsan futok. Nem kellett volna a kabátot elhoznom. Melegem van. Mennyi van még? Jesszusom még csak 2 km-t futottam. Azt hittem mindjárt ott vagyok. Nem bírom! Elegem van! Sötét lett! Basszus! De utálom. Fejlámpa be! Csak el ne essek! Hogy lesz még egy? Leadom! Én nem futok ma már többet! Mikor érek oda? Egész jól megy! Máris vége! Mennyi lett! 6:09! Na neeeee! Király vagyok! Mikor leváltottak megkérdezték, hogy szeretnék-e még futni, mert akik lesérültek jól bírják és futnának még. Tőlem! Hál Istennek, hogy nem kell újból rajthoz állnom. Főleg nem sötétben. Mert ez a sötét nem barátom, nagyon nem. Igazi lélekölő itt a Balaton parton. Ezért hoztam a bringát. Hogy barátnőméknek ne kelljen tök egyedül a vaksötétben futkorászniuk. És eljött a biciklizés ideje is. Basszus! Nem jó a lámpa fénye! Alig világít! Nehogy neki menjek. Nehogy másnak menjek neki. Kikerülnek? Útban vagyok! Alig világít ez a sz@r! Majd telefonnal. Basszus, de hideg van a bringán! Fázik a kezem. Fázik a lábom. Mindenem fázik! Barátnőmet leváltotta a férje és mentünk tovább. Fáradt vagyok. Nehogy neki menjek. Nagyon fázom! Basszus! Miért van ilyen baromi sötét? Meg hideg! Nappal meg miért volt 20 fok? Most miért nincs? Miért nem vettem fel egy pulcsit? Fuh vége! Végre! Tényleg átfagytam a bringán. De leszámítva a magammal folytatott belső küzdelmet, élveztem. Bringa fel a kocsira, nyilván nem ment már olyan könnyen, így tizen x óra fent lét után. Átautóztunk ismét az északi partra a következő váltó ponthoz. Itt már nem volt örömködés, csak túlélésre mentünk. Barátnőm még hajnalban futott egy ötöst. Odaértünk a következő helyre. Barátnőm aludt, így a férje és én megnéztük milyen is ez a váltópont és hogy lehet-e itt szerezni valamit. A két zombi odasétált egy faházhoz és mereven néztük, hogy mi van ott. Néztük a melegen tartót, hogy hát ez meg! Köszönni se köszöntünk. Aki ott volt és fogadta a futókat, gondolhatta, hogy ezek is jól kivannak. Odaszólt: Ott van pohár, ez meg tea, vegyetek és igyátok. Mi meg felnéztünk, hogy miiiii??? Aztán csak felfogtuk, hogy itt lehet enni és inni. Zsíros kenyér még sosem esett ilyen jól, mint ott! Vittünk barátnőmnek is, aki elegánsan megkérdezte, milyen zsíros kenyér? Kacsa zsíros? Na eddig bírtuk röhögés nélkül! Persze, kacsa zsíros kenyér! Ezen túllendülve, próbáltunk aludni vagyis én, mert a többiek vidáman húzták a lóbőrt. Barátnőm férje egész kellemes hangon horkolt bele a fülembe, de van az a fáradtság, amikor a horkolást altató zenének hallod. Így sikerült kb 1 órát aludnom. Aztán neki indultunk az utolsó szakasznak. Ide már felöltöztem. Csak fáradt voltam. De barátnőm még jobban. Megegyeztem magammal, hogy mögötte futok, hogy ne legyen tempó kényszer. Jönnek mögöttünk? El ne bambulj! De sz@r ez a lámpa. Majd a szakasz felénél barátnőm megkért, hogy csináljak fotókat róla, így ezzel elment jó sok idő. Innen már gyorsan a következő váltásra. Ott is bringa fel, fotó a napfelkelténél és nyomás a célba, hogy együtt futhassunk be! 23 órát adtunk meg, hogy ennyivel futjuk körbe és végül 21:45 perc lett belőle. És senki nem kényszerből futott gyorsabban, egyszerűen vitt minket a lendület.
Hát ilyen volt az én idei UB-m. Óriási élmény. Ha a tavalyi lett volna az első és egyetlen, az egy óriási hiba lett volna. Fantasztikus csapat volt, elképesztő élmény. És megannyi emlék. Én nem is tudtam, hogy ennyi élményt lehet szerezni egyetlen nap alatt. Mikor lementem azt mondta, hogy tudni kell ezt abba hagyni, de a csapatnak azt írtam, hogy velük bármikor újra lefutnám.
