Madridi kalandozásom után, ami részemről egyáltalán nem kalandnak indult, de most visszanézve sajnos vagy nem mégis az lett belőle. Hiperventillálásom közepette, annyit hallottam, hogy nyugi, szép vagy, okos vagy, erős nő vagy! Erős nő a f@szom!

Vagyis de, tudom, hogy az vagyok, de annyira elegem van már belőle! Mikor egy férfi megérzi, meglátja az erőt egyszerűen dob egy lükvercet és eltűnik. Az erős nő egyszerűen nem kell. Mert ő tényleg nem kér, hanem megold. Bármit, bármikor, bárhogy. Én legalábbis. Minden problémára három megoldást tudok felsorolni 5 perc gondolkodás után. Nincs időm egy problémán órákig rágódni és nem is szoktam, kivéve szívügyekben, mert ott napokig, néha hetekig is elmegy a fókuszom, de azt meg csak a hozzám nagyon közel állók látják, tudják. Szóval az erős nő nem kell, mert mindent megold, nem kér segítséget, nem nyafog, általában mosolyog, ezért ismerkedésnél még csak fel sem tűnik a másiknak, hogy mi van neki legbelül. Nehezen nyílunk meg, mert annyi elutasítást kaptunk már, hogy sokszor tényleg csak a felszínen táncolunk, de  mikor néha mégis elkezdünk nyiladozni, akkor huss, a férfi kámforrá válik és megint ott maradunk ezzel a szívet tépő rossz érzéssel! Na jó nem beszélek többes számba, inkább csak magamról. A kedvenc kérdésem, miért vagy te egyedül? Vagyis én miért vagyok egyedül? Mintha ezt akarnám! Mintha életcélom lenne egyedül tolni az élet szekerét! Mintha nekem nem lenne szükségem támaszra a nap végén! Mintha kislényként erről álmodtam volna, hogy egyedül egy gyerekkel fogok élni! Hát nem! Én családról álmodtam! Gyerekről! Sőt gyerekekről! És az hogy lemondtam arról, hogy több gyerekem legyen, már az is éppen elég! De arról nem akarok lemondani, hogy családban egy férfi, egy társ mellett éljek! Sokáig persze nem volt ez így. Sokáig úgy voltam vele, hogy ha ez így marad, az is rendben lesz. Ám idén megérkezett a vágy a társam iránt! Vágyom arra, hogy együtt menjünk bevásárolni, hogy végig hallgassa, hogy melyik étel jó és melyik nem. Vágyom arra, hogy kivegyék a kezemből amit viszek, hogy ne én cipeljem. Vágyom arra, hogy együtt találjuk, hova megyünk nyaralni! Vágyom arra, hogy beüljek az anyósülésre, hogy ne nekem kelljen vezetni! Vágyom arra, hogy azt mondja, add ide, megcsinálom helyetted! Vágyom arra, hogy reggelit készítsek és kitegyem neki a vitamint! És még annyi mindenre vágyom! És nem értem, miért olyan nehéz meglátni a felszín mögötti törékeny nőt! Én tényleg olyan vagyok mint a hagyma, réteges, le kell fejteni a héjakat és nem is mindenki szereti, szeret. De, hogy nincs senki, aki vállalja ezt, azt nem hiszem el! Mert ott a mélyen, nagyon érzékeny vagyok! Nagyon szerethető és nagyon szerető! És még nagyon sok nagyon van bennem! De az is biztos, ezt már tényleg nem mutatom meg akárkinek!

Erős nő! Pfffff! Egyetlen nő sem szeretne erős lenni, csak a körülmények miatt válnak erőssé. Én legalább is. Mert valahogy túl kellett élnem az elmúlt  10 évet. Ha én nem hoztam volna fel a bevásárlást, a bútort és még ki tudja mit, akkor senki nem csinálta volna meg helyettem. Megtanultam, hogy elsősorban csak magamra számíthatok. És igen, időközben elfelejtettem kérni. De vágyom rá, hogy kérni se kelljen, mert a megfelelő férfi tudni fogja, hogyan fejtse le a harcos amazon páncélt és adja rám a királynő ruhát.