Tőlem nem megszokott témát érintek, pedig ez is én vagyok és ez is hozzám tartozik.

Nem olyan rég felfedeztem egy dudort a lágyék részemen. Rövid gondolkodás után arra jutottam, hogy ez biztosan lágyéksérv. Mivel sosem voltam műtve, így nehezen, de rávettem magam, hogy elmenjek egy sebészhez. Ahol kiderült, hogy ez nem sérv, hanem endometriális ciszta. Meg is beszéltük a műtét időpontját. A diagnózistól viszont teljesen besokkolódtam, ami következtében másnap 39 fokos lázam lett és nem is múlt el 3 napig. Mikor lázasan feküdtem és erre az egészre gondoltam, valahogy valami hiányzott. Egyszerűen azt érzetem, hogy oké, ez most van, de ez a műtét a problémát nem fogja megoldani, maximum annyit, hogy ami van, azt kiveszik. De amiért kérdésre, hogy miért lett ez nekem, azt biztosan nem oldja meg. Így összeszedtem magam és azokhoz az eszközökhöz nyúlva, amiket ismerek és hiszek, elindultam egy másik úton is. Így lett, hogy teljesen tudattalanul sikerült összehoznom egy Rapét, spirituális válasz terápiát, család állítást és holisztikus természet gyógyászt kicsit több mint egy hét alatt. Ezen a héten a lelkem kicsit túlterheltem, de mindegyik hozzá tett a teljes kép meglátásához. Az mindegyik alkalommal kijött, hogy ez nem egy hagyományos ciszta. Ja, igen, még voltam radiológusnál is, aki teljesen le volt döbbenve, hogy ez nekem most ebben a korban, szülés után jött ki. De visszakanyarodva, jól éreztem, hogy ez nem az a hagyományos ciszta. Abban is biztos voltam, hogy nem rossz és ezt, több oldalról is megerősítést nyert. A különböző terápiák rávilágítottak, hogy bizony a nőiességem nagyon is sérült. Ráláttam fiatal kori önmagamra, amikor még tele voltam önbizalommal. Talán túl nagy is volt az önbizalmam, mert mint kiderült ezzel volt, akit nagyon is megbántottam. Minden egyes terápia egy-egy puzzle darabka volt és azt nem merem állítani, hogy már látom a teljes képet, de sokkal több mindent mint eddig valaha. A természetgyógyász megkérdezte, hogy vesztettem-e el babát, amire azt mondtam, hogy nem. Amiről tudok, hogy egy terhességem volt és ebből egy gyerekem is született. Majd azt mondta, hogy van itt egy lélek, egy kislány, aki szeretne leszületni hozzám és én lélekben meg is egyeztem vele. És ekkor jött meg az, hogy világ életemben két gyermeket szerettem volna, de mikor képben elképzeletem magam, mindig csak egy gyermeket láttam, egy fiút. És azért, mert nem lett második gyermekem mindig is lelkiismeret furdalásom volt! De azt gondoltam, hogy egy gyereket fel tudok nevelni egyedül, úgy, hogy egészséges lelkű legyen, de szerintem két egészséges lelkű gyerek felneveléshez, két ember kell. Persze, most, hogy ezt leírtam eszembe jutott ellenpélda is. 😊 De ez az én hitrendszerem. Ismerem magam és két dolgot tudok, az egyik, hogy teljesen bolond voltam, amikor várandós voltam, a másik pedig, hogy egyszerre csak egy felé tudok figyelni. És az, hogy Márkót jól neveljem, komoly feladat nekem és abszolút teljes figyelmet kíván. Visszanézve pontosan tudom, hogy kivel tudtam volna még gyereket vállalni. Emlékszem a napra, amikor lemondtam a második gyerek lehetőségéről. Aztán talán, lett volna még valaki, akivel talán el tudtam volna képzelni. Neki végül született két gyermeke. Azt mondta erre a természetgyógyász, hogy valamit nagyon meggyógyítottam benne. De ezek a férfiak már nagyon rég nincsenek az életemben. Nagyon. Azóta csak a vágy volt meg bennem, de megfelelő társ, partner nem jött hozzá. És mindig is azt mondtam, hogy én már több gyereket biztos, hogy nem. És ezt a ma is így gondolom. Idén leszek 45 éves, Márkó 13 lesz. Egyre nagyobb és nekem egyre több a szabadidőm. Vannak álmaim, amiket el szeretnék érni. A változó kor küszöbén vagyok és a testem már nem kívánja a második várandósságot, főleg azért, mert az már tényleg terhes lenne. De itt van ez a lélek, aki a lelkemben már megszületett. Itt van és érzem is a jelenlétét. Mutatom neki a világot, a világom. Erős és céltudatos. Fantasztikus lélek! De sajnos ezt az ígéretemet most nem fogom tudni teljesíteni. Bármennyire is a szívem szakad meg. Látom őt cserfes, két copfos, barna szemű kislánynak, ahogy a pici kezeivel az arcomat fogja. És látom őt felnőtt érett nőként, ahogy büszkén kihúzva magát lediplomázik. Látom őt, érzem őt, magamhoz ölelem és szépen lassan elengedem. Mert ez a ciszta ő, vagyis őt jelképezi. A meg nem született gyermekemet. Azt a gyermeket, aki a lelkemben született csak meg. És el kell engedjük egymást, hogy én meggyógyulhassak és hogy ő megfelelő szülőket találjon! És ha úgy van, úgyis találkozunk!

Nem tudom, hogy lesz-e műtét. Nem vagyok ellene, de azt is érzem, hogy előtte még a saját utamon kell végig menjek. Aztán majd kiderül, hogy fog-e kelleni. Ami biztos, hogy lélekgyermekemtől el kell hamarosan búcsúzzak. És ahogy ezeket a sorokat írtam még egy valamire rájöttem, hogy akkor fogom tudni őt elengedni és ő is akkor fog tudni tovább lépni, ha elnevezem őt. És, hogy ez a gondolat megérkezett úgy megérkezett a név is. Ez az a nevet 17 éves korom óta őrzöm magamban. Mindig is szerettem volna, ha lányomat így hívják. És ő nem más, mint Lili!