Amikor 3 évvel ezelőtt Madridban voltam, nem gondoltam volna, hogy valaha visszatérek oda. De maratont sem akartam futni soha, aztán mégis idén a negyedikre neveztem.

De, hogy hogy kerültem Madridba? Nekem a Tinder olyan, mint egy régi rossz ismerős. Tudom, hogy van, de nem szeretem, viszont ismerkedni máshol nem tudok, így történt, hogy sokadjára ismét regisztráltam. Most talán annyiból volt másabb, hogy amikor meguntam, akkor nem letöröltem magam, hanem inkább csak az appot töröltem ki. Ez egy nagyon vicces dinamika volt, mert volt, hogy napon belül töröltem és töltöttem le újból az appot. Közben készültem Márkó 13. születésnapjára és az utána lévő napon történő utazására. Szülinap jól sikerült, gyerek elindult Anglia felé, én pedig itthon maradtam azzal az érzéssel, hogy ki is vagyok én a gyerek nélkül. Na jó, nem leszek álszent 2 nap után nagyon élveztem a hirtelen jött szabadságot. Szerelemi életem nem éppen hasított, mert épp egy házasságban élő férfinek mondtam el, hogy bár szimpatikus, tényleg, de addig, amíg ő otthon lakik közte és köztem bizony nem lesz semmi. A 9 szabad napom alatt egyetlen fix dolog volt, az egyik anyukával Forbes estre mentünk. A Forbes est napján nézegettem a Tindert, ahol kaptam egy szuper likeot. Néztem a férfi fotóit és mind borzalmas volt, egyet kivéve. Néztem ezt az egy fotót és azt mondtam magamban, hogy na jó legyen. Így történt, hogy matcheltünk. Elkezdtünk beszélgetni, ahol ő nagyon gyorsan leírta, hogy amúgy Madridban lakik, de 3 hetente Budapesten van a szülei és a gyerekei miatt. Madrid! Gondoltam magamban, Jézusom, sokat nem láttam anno a városból, de amit igen, az nem hagyott mély nyomot benne. És az ismerkedésnek ezen a pontján nem is éreztem ezt fontosnak, mert úgyis minden az első találkozás alkalmával derül ki. Élhet bárhol, akár a szomszéd házban is, ha nincs meg az a valami akkor az egészet megette a fene! Szóval beszélgettünk, én közben készültem az estére. Megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk együtt futni. Abból még baj nem lett, ha valakivel együtt futottam. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az anyukával valamiért úgy gondoltuk, hogy aznap annyi bort kell innunk, amennyi egy hadseregnek is sok lenne és ezt még megfejeltük 3 aperollal. A lényeg, hogy péntek reggel olyan iszonyat másnaposan ébredtem, hogy azt se tudtam ki vagyok. Nyilván az éjszaka folyamán, valami értelmetlen dolgot sikerült még neki írnom, amit nem győztem másnap reggel helyrehozni. Borzalmas volt a péntek. Nem tudom, hogy hogyan, de összeszedtem magam és megjelentem a megbeszélt időpontban a Margit szigeten. Megálltam az autóval és írtam neki, hogy itt vagyok. Rövid várakozás után megjelent a tökéletes neon zöld futó ruhájában egy velem egymagas férfi. Világító, szomorú kék szemei furcsa, ismerős érzést árasztottak. Gyors bemutatkozás és irány a futás. Bevallom, aznap vagy ötvenszer hivatkoztam arra, hogy lassú futó vagyok, nekem ez a tempó gyors, de valójában annyira másnapos voltam, hogy az volt a csoda, hogy futni bírtam! Futottunk egy sziget kört, majd sétáltunk egyet és megbeszéltük, hogy másnap együtt vacsorázunk. Ahhoz képest, hogy Madridban él, nagyon szuper helyet talált. Átküldte és megbeszéltük, hogy 8-kor ott találkozunk. El sem tudom mondani mennyire felemelő volt, hogy nem nekem kellett helyszínt választani. Jó szokásomhoz híven késtem, de csak azt hiszem kb 10 percet. És ott állt ő a felhajtott ujjú ingjében a jó illatával és azt mondta: Köszi, hogy eljöttél! Beültünk az étterembe és kb 2 órán keresztül nem rendeltünk semmit, csak beszélgettünk. Ez az este volt az utóbbi nagyon sok év (talán 9év) egyik legjobb estéje. Ezen az estén beszélgettünk, ettünk, nevettünk, ittuk, sétáltunk, ide mentünk oda mentünk. Majd az este végén megkérdezte mikor láthat újra. Gondoltam szuper, akkor addig míg Budapesten van találkozunk, de ő azt kérdezte, hogy kimennék-e hozzá Madridba. Mondtam neki, persze, miért ne (úgyis úgy szeretek repülni, jaaa nem). Megbeszéltük, hogy a részletek majd később egyeztetjük. Időközben ő visszarepült Madridba és egyik este megkérdezte, hogy nekem mikor lenne jó. Leegyeztettük az időpontot. Megnéztem, hogy akkor hogyan  megy repülő Madridba. Ő is megnézte és ugyan azt átküldte. Mondtam neki, hogy szuper, én is pont ezt néztem, majd kb 10 perccel később érkezett egy foglalási szám. Emlékszem az érzésre, hogyan is felejthetném el. Ültem a telefonommal a kezemben, hogy MI??????????? Meg is kérdeztem, hogy akkor ő most megvette a repülőjegyet? Mire azt írta, hogy persze, nagyon örül, hogy megyek. Az én lelkem meg csak annyit bírt mondani/kérdezni, hogy MI??????????? Ez volt az első dolog, amit nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Aztán következett 2 hét chateleéssel eltöltött idő, amiről mind ketten tudtuk, hogy hamarosan véget ér, mert újból találkozunk. Fura volt ez a 2 hét, mert olyan embernek adtam bizalmat, akivel eddig életemben 2x találkoztam és akivel semmi sem történt. Na jó megfogtam a karját, de ennyi volt az egyetlen interakció kettőnk között. Na így indultam el Madridba. Fontosnak éreztem, hogy ezt most jól csináljam. Nem nagyon voltak lezáratlan dolgok az életemben, de ott volt a nős férfi, vele rövidre zártam és ott volt még a kanadai. Ezt egy kicsit húztam, mert ő 8 év után úgy gondolta, hogy elkezd közeledni felém, ami abban merült ki, hogy küldött egy csomagot. Egy hétig nem tudtam mit is mondjak neki, de úgy voltam vele, hogy csak akkor mehetek Madridba, ha ezt rendezem. Nem akartam semmi himihumit. Semmi kis kapu. Mondanám, hogy all in, de igazából olyan dolgokat zártam le, aminek pont ott volt az ideje. És amúgy igen, tényleg úgy voltam vele, hogy vagy most vagy soha . Felszálltam a gépre, elfoglaltam a kényelmes 22C széket mikor is a mellettem ülő hölgy szomorú kutya szemekkel elmondta, hogy szeretne a férje mellett ülni.  Úgy voltam vele, hogy nekem aztán tényleg mindegy, legyen, így cseréltünk. Majd leültem és pár perc múlva mellettem ülő férfi előadta ugyan ezt, hogy ő ha lehetne a felesége mellett szeretne ülni. Ránéztem, hogy oké, de most ültem le. De mindegy volt, mert valahogy úgy voltam vele, hogy én mindegy ki mellett ülök, mert a lényeg, úgyis az, aki Madridban vár. Így történt, hogy a 22C helyett a 12B ülésen utaztam. Madridba megérkezve, a gépből kiszállva rám tört a pánik. Mi van, ha rosszul emlékszem rá? Mi van ha nem is olyan? Mi van ha mégse tetszik? És még nagyon sok mi van ha kérdés jött elő bennem. Ott álltam egy idegen országban és egy olyan emberhez készültem menni, akit valójában nem is ismertem. Ezt eddig is tudtam, de ott akkor a valóság teljesen letaglózott. Utolsó mentsvárként feltöltöttem az üvegemet vízzel és elindultam a kijárat felé. Mi van ha meg sem ismerem? Aztán kinyílt a kapu, ott állt ő, annyit mondott, hogy Zsanett, odaszaladt hozzám és minden, de minden kétségem elszállt. Ahogy átöleltük egymást, ahogy megcsókoltuk egymást, abban nem volt semmi kétség.

Hogy Madrid milyen volt? Varázslatos! Én még soha életemben nem éreztem magam ennyire szeretve és ennyire  biztonságban. Soha. És ezt az összhangot sem éreztem még soha. Mikor vasárnap kikísért a reptérre, becsekkoltam, magamra maradtam, elsírtam magam. Ott ültem a kapu előtt, potyogtag a könnyeim és csak az járt a fejemben, hogy én ezt megérdemlem-e. Néztem a közös fotónkat és csak az járt a fejemben, hogy úr Isten, nem érezhetek így  valaki iránt, akit alig ismerek, közben meg olyan mintha mindig is ismertem volna. Az együtt töltött idő alatt mi annyit beszélgettünk és mindenről és soha egy kínos csend nem volt, hogy visszagondolva felfoghatatlan. És a reptéren ülve a könnyeim között csak az az egy gondolat volt bennem, hogy van ilyen? Lehet ilyen? És ez velem történik?

Madrid! Egy város, ami soha nem jelentett semmit. De valamit mégis megváltoztatott bennem. És fura az élet. Míg vártam, hogy a repülő elinduljon, letöltöttem újból a Tindert. És töröltem a profilomat még felszállás előtt. Abban a hitben, hogy ebben az életben ezt utoljára tettem!