Vicces, mert mindig is azt gondoltam, hogy salsázni azok az egyedülállók mennek, akik kétségbe vannak esve és már csak ezt az egy lehetőséget látják, hogy párt találjanak. Aztán egy szép nyári napon elmentünk a Kobuciba.

Másfél évvel ezelőtt a Kobuciban volt salsa est és úgy gondoltuk, hogy mi bajunk lehet, menjünk le és nézzük meg. Aztán mikor odaértünk láttunk gyönyörűen táncoló párokat. Nem tűnt olyan nehéznek, így mikor felkértek örömmel mentem táncolni. Ám jött a felismerés, hogy ez bizony nem megy. Meg is beszéltük, hogy igen, egyikünk se gondolta volna, hogy ez ennyire nem fog menni nekünk. Zsuzsi annyira felhúzta magát, hogy még az éjszaka talált egy tánciskolát és megbeszéltük, hogy megnézzük. A legnagyobb kihívást az óra időpontja jelentette, mert este 8-kor kezdődött. Borzasztó nagy volt bennem az ellenállás, hogy én ezt nem tehetem meg, nem hagyhatom otthon ilyen késő este a gyerekemet egyedül. Viszonylag hosszas vívódás után viszont úgy döntöttem, ha van valami, amit ennyire szeretek, akkor igenis megadom magamnak és attól, hogy hetente 1x a gyerek pár órára egyedül marad, ettől még nem leszek rossz anya. Ez volt az első dolog, amire a salsa tanított.

Egész jó kis csapatunk lett, amit három férfi Sanyi, kis Peti, nagy Peti és három nő Zsuzsi, Vera és én alkottunk. Ez azért volt nagyon fontos, mert meg tudtuk beszélni, hogy melyik lépés nem megy és tudtunk gyakorolni is. Aztán egyszer az egyikük szájából elhangzott az a bizonyos mondat: Mi lenne, ha hagynád, hogy vezesselek? Hogy mi? Én? Hagyni, hogy vezessenek? Még csak nem is értettem. És akkor kezdődött egy igazi önismereti utazás. Átengedni a férfinak a vezetést! Fúh! Az elmúlt években megszoktam, hogy én vagyok és magamra számíthatok. És, hogy én irányítok. Én döntöm el mit együnk, hova menjünk, mikor menjünk. A gyerek melyik suliba járjon, mit vegyen fel. Mi jó neki. Milyen lámpánk legyen satöbbi, satöbbi, satöbbi! Erre azt mondja nekem egy férfi, hogy engedjem át a vezetést! Hát azt meg hogy kell? És onnantól kezdve nemcsak táncolni tanultam, de azt is, hogy hagyjam, hogy a férfi vezessen. Fél év! Fél évembe telt, mire teljesen el tudtam magam engedni, mire át tudtam engedni a vezetést. Tánc közben arra is rájöttem, hogy bár a csoportból mindenkivel azonos tudás szinten vagyok, mégsem tudok mindenkivel táncolni. Közben kis Peti megismerkedett egy kubai sráccal (tuti nem kubai) és elmentünk az ő órájára is! Hery két dologgal bővítette tudásunkat. Az egyik: Look at your partner! Vagyis nézz a partneredre! Ez is jó volt! A másik: Connection! Vagyis kapcsolat, de én kapcsolódásnak mondanám! És ez mennyire igaz! Talán ez a legfontosabb! Ahogy a párkapcsolatokban is! Fontos kapcsolódni a partnereddel, hogy aztán rá bízhasd magad! Ha nincs kapcsolódás, nincs tánc sem. Lehet valami totyorgás féleség, de tánc az nem. És fontos néha ránézni, hogy tudd mi is van benne. Ha elkalandozik, akkor vissza tudd hozni. Hogy lásd őt és a tekinteteiteken keresztül is tudjatok kapcsolódni. És amúgy a férfinak sem könnyű, mert ő találja ki, hogy mit táncoljunk. Sokszor azt tapasztalom, hogy a fiúk, azt hiszik, minél többször forgatják a lányokat, annál jobb a tánc. De én elszédülök a sok forgatásban. Én azt szeretem, mikor lazán szabadon, kapcsolódva tudunk táncolni! És ebben lehet forgatás is, de ne annyi, hogy utána ne tudjak újból kapcsolódni a másikhoz. Két ember szép együtt táncolása sokkal inkább az összhangon múlik, mint a sok forgatáson.

Három különböző típusú táncpartnert különböztetek meg. Az egyik, akivel tudok és szeretek is táncolni. A másik, akivel tudok, de nem szeretek. Vele nincs kapcsolódás, valamit táncolunk, de nem az igazi. És a harmadik típus, akivel egyáltalán nem tudok táncolni. Ma már addig jutottam, hogy nem szeretem, ha a férfit nekem kell vezetnem. Azért ez elég nagy változás nálam! Azt szoktam mondani, hogy azért járok táncolni, hogy arra 2 órára nő lehessek. Olyan nő, amilyen az életben is szeretnék lenni. Aki bízik annyira a partnerében, hogy átengedje neki a vezetést. Ehhez már „csak” a partner kell! Ilyen férfival, már nagyon rég találkoztam! Nagyon! Aki nem kihasználja, hogy ő vezet, hanem értékeli azt a bizalmat, amit azáltal adok neki, hogy átengedem a vezetést.

Sokat adott a salsa és minden alkalommal egyre többet ad. Most a díszítéseket gyakorlom, hogy mitől lesz egy mozdulat még nőiesebb! Juj! Ez nagyon komfortzónán kívüli érzés, de pont ezét nem hagyom abban. Hiszen a  tánc felemel, erőt ad, gyógyít, és közel visz a szívekhez.